Június 25-én indul Magyarország első 3D-s televízióadása
Abszolút élenjáróknak mondhatjuk magunkat, ugyanis a világon csupán 12 ország, köztük hazánk fogja az Olimpiát 3D-ben közvetíteni. Az itthoni 3D-s tartalmak sugárzásának bevezetésében részt vesz az Antenna Hungária, az MTVA Zrt, a Cinema City és a Samsung.
A 3D-s tesztsugárzást kísérleti jelleggel fogják sugározni két szakaszban: Először június 25-től július 1-ig, kizárólag a mindigTV ingyenes szolgáltatása keretében csak a Budapesti adókon (a 43-as csatornán). A Budapest és környékén fogható kísérleti sugárzás keretében 2012. július 1-jén kizárólag a MinDig TV-n érhetik el 3D-ben az érdeklődők a Futball Európa-bajnokság döntőjét.
Ezt követően július 2-től augusztus 12-ig az országos kábelhálózatok is beszállnak a projektbe, így kábelhálózatokon is követhető lesz a napi kb. 16 órás műsorral rendelkező új csatorna.
Rákay Philip elmondta, hogy az m3D névre keresztelt csatorna sportesemények mellett más, látványos és szórakoztató 3D programokkal is várja nézőit. Láthatják a magyar könnyűzenei élet legfrissebb koncertjeit a Republic együttestől kezdve az Omega 2012-es szuperkoncertjéig. Esténként többek közt egészestés rajzfilmeket, koncerteket, a Wim Wenders által rendezett, az Európai Filmakadémia díjával jutalmazott táncfilmet, Koncsalovszkij fantasy filmjét, a Diótörőt, vagy Michael Flatley Lord of the Dance előadásának 3D-s ősbemutatóját ajánlják figyelmünkbe.
A filmek nagy részét 2D (HD) joggal is megvásárolta az MTVA, így azok nemcsak a 3D hozzáféréssel rendelkezők számára lesz elérhető, de az m3D részletes programterve még kialakulóban van, néhány napon belül közlik pontosan.
A Cinema Cityvel kötött megállapodás értelmében Budapesten és több vidéki város filmszínházában is látható lesz az m3D csatorna, a szokásos 3D-s mozijegy ára alatt, így azok is kipróbálhatják a 3D-s élményt, akik nem rendelkeznek 3D tévével.
Magyarországon egyébként körülbelül 150.000 darab, 3D-kép megjelenítésére alkalmas tévé van. A cégek a tesztsugárzás után megvizsgálják a folytatás lehetőségét, így elképzelhető, hogy nem csak egy kísérleti dologról van szó.

