Kipróbáltuk: Google Wallet Magyarországon
Kis hazánkban már gőzerővel dolgoznak az NFC alapú mobilfizetési szolgáltatás specifikációján és bevezetésén, emellett pedig sorra jelennek meg az egyéb megoldásokra épülő telefonos alternatívák. Eközben a Google már javában teszteli saját megoldását, a Wallet-et. Vajon itthon is használható?
Néhány napja mutattuk be a legújabb mobilos megoldást, a MasterCard Mobile-t, ami QR kódok segítségével teszi lehetővé, hogy telefonunkról fizessünk bankkártya helyett. Ahogy a többi megoldás esetében, itt is a legnagyobb problémát az jelenti, hogy jelenleg csak relatíve kevés helyen érhető el, és ott is általában csak egy szűk termékcsoportot fed le (autópályamatrica, parkolójegy, ritkábban egy-egy üzletlánc teljes termékpalettája). Ezzel szemben az Egyesült Államokban már elérhető Google Wallet azzal kecsegtet, hogy lényegében bármit vásárolhatunk, hiszen bank- és hitelkártyáinkat társítjuk hozzá – ehhez csak egy megfelelő terminálra van szükségünk.
A megfelelő pedig nem más, mint a PayPass terminál. Miért jó ez nekünk? Azért, mert ez a fizetési forma már itthon is jó ideje jelen van, így nem tűnik elrugaszkodott ötletnek, hogy utánajárjunk, vajon lehet-e használni a Google féle mobilpénztárcát itthoni fizetésre.
A lenti videóban bemutatjuk, hogyan fizethetünk a Google Wallettel:
Azt mindenképpen meg kell említeni, hogy az alkalmazás jelenleg csak Amerikában érhető el a Market-ről, így némi ügyeskedésre van szükség, ha mégis fel akarjuk telepíteni. Erre viszont rengeteg hazai mobilos fórum adhat tippeket.
Kapcsolódó cikkek:
Azok a felhasználók, akik már használták a Google Music Beta szolgáltatását, ma kapták meg az örömteli levelet: a Music kilépett a béta fázisból, és már teljes értékű alternatíva az iTunes és az A ...
A Google gyári Androidos alkalmazásainak listája (Gmail, YouTube, Google+, Dokumentumok, Fordító, Térkép, Reader – csak a népszerűbbeket említve) nemrég egy újabb taggal bővült, ami a ma már ...
Miközben javában zajlanak az NFC alapú mobilfizetés körüli fejlesztések, úgy látszik a MasterCard egy ultimate megoldással rukkolt elő. Manapság a legnagyobb kérdés, hogy a mobilszolgáltatók és a ...
2011. november 14, 8:00 | Írta: Pistabaaa^







Hozzászólások (1)
Kipróbáltuk: Google Wallet Magyarországon – videó!! | szimpatikus.hu trackback proxy
november 14th, 2011 09:20
[...] Szimpatikus.hu Közösség, a “Kipróbáltuk: Google Wallet Magyarországon – videó!!” című bejegyzésre szeretném felhívni a figyelmeteket. Várom a hozzászólásokat, [...]
Várjuk a hozzászólásod!
A hozzászóláshoz kérjük, add meg az adataid, vagy használd a Facebook loginodat!