Tablet helyett újra netbook?
Lassan itthon is elérhetővé válnak a februárban bemutatott tabletek, azonban látni kell, hogy az áruk és a használhatóságuk még hagy némi kívánnivalót maga után. Személy szerint nekem tetszenek a tabletek, de azon kívül hogy nézelődnék rajta, és képeket, filmeket néznék, vagy médiát fogyasztanék nem sok mindenre tudnám használni. Mert lehet, hogy ujjunkat használva minden megváltozik, szerintem komoly munkát jelenleg még QWERTY billentyű nélkül nem lehet végezni. Persze ott van az Asus ePad Transformer, vagy a SAMSUNG megoldása, valahogy még nem az igazi.
Nagyon tetszik a MacBook Air, de nem vagyok kibékülve annyira az Apple filozófiájával, az árairól nem is beszélve. Persze a felhasználói élmény kárpótol – legalábbis ezt mondják.
És szép lassan a gyártók elkezdik másolni az Airt. A Samsung a Series 9 gépeivel, A Dell az Adamoval, de ezek ára sem túl kedvező. És persze meg kell említenünk, a hamarosan itthon is kapható Chromebookokat is.
Amiért ezt a bejegyzést írom, az az Asus által mostanság bejelentett X101 netbook, mely elég erős utánzata az Airnek – ami a kinézetet illeti. A gép maga 45.000 Ft-ba fog kerülni itthon, legálisan. Ezzel a géppel és legfőképp az árával az Asus talán újra meglovagolhatja az évekkel ezelőtt nagyon menő netbookpiacot. Hiszen a netbookoknak pont ez lenne a lényege, hogy hordozható, olcsó, sokáig bírja az akksija. Mégis az utóbbi időkben ezeket a gépeket csak kis notebookoknak lehetett mondani, másnak nem.
Az Asus X101 MeeGo operációs rendszert futtat, mely egy Linux alapú rendszer, de például Chrome-ot lehet rá telepíteni, tehát több mint egy Chromebook. 1GB RAM, 8GB SSD, Bluetooth, Wifi és egy 10,1 colos kijelző, valamint egy nem túl erős CPU és GPU landolt a gépbe a gyártósorokon.
Lehet, hogy megéri, de lehet hogy várni kell, ugyanis állítólag lesz Windowsos verzió is, persze nem ilyen áron.
Kapcsolódó cikkek:
Jó kérdés. Ha van pénzünk, még akkor is nehéz a döntés, leginkább azt éri meg megvenni, amire jobban szükségünk van. De melyek is ezek a különbségek? A Forrester Research és a DisplaySearch ele ...
2011-ben is megrendezték, immáron 3. alkalommal a CES-t (Consumer Electronic Show), melynek ezúttal Las Vegas adott otthont január 4-9. között. A legnagyobb IT cégek képviseltették magukat. Sajno ...
Ahogyan a képen is látszik egy QR-kód egy négyzet alakú fekete fehér ábra, mellyel egyre több plakáton, poszteren, magazinban találkozhatunk. De mire lehet használni és mit tud? A QR-kód szó az ...
2011. augusztus 3, 9:30 | Írta: itarena







Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az első!
Várjuk a hozzászólásod!
A hozzászóláshoz kérjük, add meg az adataid, vagy használd a Facebook loginodat!