Végre itthon is beindulhat az NFC

Egy korábbi cikkben már részletesen bemutattam az RFID és NFC technológiát, annak előnyeit és a mobilokat. Amióta a Google és az Android is támogatja a technológiát, egyre gyorsabban fejlődik, és egyre több készülék támogatja.

Ennek a bejegyzésnek az apropója, hogy a három magyar mobil szolgáltató, a T-Mobile, a Vodafone és a Telenor, valamint az OTP és a SuperShop összefogott és megalapították a Magyar Mobil Tárca Egyesületet. Mivel a SuperShop és az OTP PayPass kártyaelfogadó helyek a piac jelentős részét lefedik, így van rá esély, hogy viszonylag gyorsan elterjedjen a technológia. Az egyesület célja nyilvánvalóan a szabványok kidolgozása, és a szolgáltatók közötti egységesség bevezetése, illetve a partnerek és elfogadóhelyek bővítése.

image

Mobilfizetési rendszerek jelenleg is vannak, ám ezek nem hoztak nagy sikert, hiszen nem működtek minden szolgáltatónál, és SMS alapú fizetésekről beszélhettünk.

A jövőben tehát lehetővé válhat a régóta kergetett vízió, miszerint egyetlen mobilunkkal fizethetünk többféle kártyát emulálva.

Néhány kapcsolódó cikk:



Kapcsolódó cikkek:

  • A napokban végre a Magyar Telekom (T-Mobile) is bejelentette mobil hálózatának továbbfejlesztését. Az egyes források szerint 30 milliárd forintos beruházás keretében a teljes hálózatot továbbfejle ...

  • A TESCO A Vodafone-nal közösen elindítja Magyarország első igazi virtuális mobilszolgáltatóját. A céget 100 milliós alaptőkével jegyezték be és a két cég 50-50 százalékos tulajdonrésszel rendelkez ...

  • Egyre népszerűbbek az okostelefonok, internetelőfizetés nélkül azonban nem igazán tudjuk kihasználni. Szerencsére egyre olcsóbbak a mobilnetes tarifák. Február elsejétől itt a MédiaMánia XS.  ...

Hozzászólások (2)

Pistabaaa^

július 27th, 2011 09:48    


Helyes! Várjuk szeretettel – mihamarabb! :)


[...] hazánkban már gőzerővel dolgoznak az NFC alapú mobilfizetési szolgáltatás specifikációján és bevezetésén, emellett pedig sorra jelennek meg az egyéb megoldásokra épülő telefonos alternatívák. [...]

Várjuk a hozzászólásod!

A hozzászóláshoz kérjük, add meg az adataid, vagy használd a Facebook loginodat!

Connect with Facebook

Név *

E-mail *

Website