Itt a közösségi Google+ – vajon most sikerül?
Sok próbálkozás és a Facebook szorongatása után a Google talán még az eddiginél is jobban pörög. Számos újdonságot jelentett be a napokban, köztük a közösségi alapú szolgáltatásait is. Végre látszik, hogy egyesülnek a különböző szolgáltatások.
Korábban hallhattunk már pletykákat a Google közösségi dolgairól, Google Me vagy Google Circles néven, mostanra úgy látszik, Google+ lesz a neve, de a Circles is megmarad, mint egy modul. A rendszer minden kis elemét úgy nevezték el, hogy egy + jel van előttük, ezzel egyrészt egyedi lesz a neten, másrészt teljesen jogos a korábban felvezetett Google-féle Like, vagyis a +1 után. Egy másik fontos észrevétel, hogy a tegnapi naptól elindult a Google oldalain az egységes felső fekete sáv, melynek neve Sandbar. Nagyon örvendetes, hogy végre egységes felületet kapnak a különböző szolgáltatások, ahonnan természetesen a közösségi dolgokat is el lehet majd érni.
A Google+ modulok:
A Google+ moduláris felépítésű. A +Circles abból a szemszögből közelíti meg a közösséget, hogy nincsenek egyforma barátok, viszont vannak baráti körök (circles), és ahogyan a fenti videón is látszik az egyes ismerőseinket különböző módon lehet majd kategorizálni. Fontos leszögezni, hogy a Google mostantól sokkal több hangsúlyt fog fektetni a designra.
A +Hangouts lényege, hogy ha csak úgy “lógunk a levegőbe” és szeretnénk valakivel beszélni, csak írunk néhány sort és máris ismerkedhetünk, cseveghetünk azzal, aki ráér.
+Instant Upload: manapság már a legtöbb mobilban van fényképező, így fényképet is könnyedén megoszthatunk akár egy adott esemény helyszínéről. A Google azonban ezt úgy teszi, hogy csak az adott kör értesüljön az új tartalmakról, méghozzá akár gombnyomás nélkül. Ezzel lényegében háborút indítottak a képmegosztók ellen. A helyalapú szolgáltatásokról nem is beszélve.
A +Sparks szintén egy érdekes húzás. Érdeklődési köröket adhatunk meg magunkról, melyekhez különböző ismerősöket is hozzáadhatunk, és így történnek a megosztások. Így végre releváns megosztásokat fogunk kapni, nem az mindenféle számunkra érdektelen lájkokat fogjuk látni. Mindez videón:
A +Huddle egy csoportos kommunikációra alkalmas eszköz, lényegében a korábbi Groups kicsit továbbfejlesztve.
A Google Plus (http://plus.google.com) nekem nagyon tetszik, talán még jobb mint a Facebook, remélem, hogy ezt most nem fogja bebukni a Google, mert ez lesz az utolsó lehetősége. És talán van esély az elterjedésre, mert végre egy letisztult, jobban érthető, áttekinthető, egységes, kevés privacy problémával küzdő rendszert raktak össze, mely egyszerre tesz keresztbe az Apple-nek, a Microsoftnak, és a Facebooknak. A weboldal jelenleg még beta fázisban van, jelentkezni kell a használathoz.
A fentiek mellett a Google+ba beleintegrálták a korábbi profile oldalakat is és a +1-et is.
Az alábbi oldalon könnyedén megismerkedhetünk az új modulokkal:
- http://www.google.com/+/demo/
- http://googleblog.blogspot.com/2011/06/introducing-google-project-real-life.html
Egyéb újdonságok a Googletől:
A What do you love? (Mit szeretsz?) elnevezés talán nem a legjobb választás a Google hivatalosan még be nem jelentett, de működőképes új szolgáltatására. Maga az ötlet pofonegyszerű: ha úgyis százas nagyságrendben üzemeltet a keresőóriás különböző alkalmazásokat, miért ne legyen egy aggregátorként funkcionáló oldal, ahol egy adott kulcsszóra mindenféle témát, információt és lehetőséget egy helyen talál meg a felhasználó. [BitPort]
A People Widget nem más, mint egy a Gmailben jobb oldalt megjelenő sáv, amiben az éppen aktuális levelezőpartner elérhetőségeit, korábbi leveleit, és közösségi tevékenységét láthatjuk. Az is nagyszerű funkció, hogy a listában megjelennek az adott személlyel hamarosan közelgő közös események is. [itarena]
Kapcsolódó cikkek:
Mostanában egyre több Gmail Labs kerül át a nyilvános Gmailbe, és nemrégiben megújult a felső menüsáv is. Látszik, hogy újra fejlődésnek indult a Google levelezője. A Google egyre jobban erőlködik ...
A Google Drive megjelenése óta sem ül tétlenül az óriás, azóta 450 betűtípussal és 60 sablonnal bővítették a rendszert, de említést tehetünk például arról is, hogy integrálták a Google+-t a Google ...
Már-már azt hihettük, a Google felhagyott a Google Plus fejlesztésével, hiszen az elmúlt napokban alig jelent meg valami újdonság szemben a Facebook szinte hetente frissülő funkcióival. Most az ...
2011. június 29, 17:05 | Írta: itarena







Hozzászólások (3)
itarena.hu » Ráncfelvarráson esett át a YouTube is
július 16th, 2011 09:14
[...] Google grafikusai mostanság biztosan nem unatkoznak, hiszen az elmúlt hetekben jelentették be a Google+-t, az új Gmail designt, valamint a megújult Marketet, és néhány nappal ezelőtt a YouTube is [...]
itarena.hu » Megnyílt a Google zeneboltja | infotech & mobilvilág | Hírek, érdekességek az IT világából és nem csak abból…
november 21st, 2011 22:39
[...] Ráadás, hogy a náluk vásárolt zenéket teljes hosszukban megoszthatjuk ismerőseinkkel a Google+ [...]
itarena.hu » Teljesen átalakult a Google+ | infotech & mobilvilág | Hírek, érdekességek az IT világából és nem csak abból…
április 12th, 2012 09:11
[...] azt hihettük, a Google felhagyott a Google Plus fejlesztésével, hiszen az elmúlt napokban alig jelent meg valami újdonság szemben a Facebook [...]
Várjuk a hozzászólásod!
A hozzászóláshoz kérjük, add meg az adataid, vagy használd a Facebook loginodat!