Hová tartanak a jövő operációs rendszerei?

Eredetileg az Apple WWDC elnevezésű konferenciáján elhangzott Apple újdonságokról szerettem volna egy összefoglalót írni, de mivel a HWSW ezt olyan szépen megtette, inkább egy kicsit filozofikus magasságokba megyek el.

 

Olvasgattam az újdonságokról, felelevenítettem a Windows 8-ról írtakat, és még egy kicsit visszaemlékeztem az Androidos újdonságokra, például az Android@Home-ra. Azon kezdtem el gondolkodni, hogy milyen eszközeink lesznek a jövőben és milyen operációs rendszereket fogunk használni azokon.

Aztán rátaláltam a definícióra is:

Operációs rendszernek (rövidítése gyakran OS az angol operating system forma alapján) nevezzük a számítástechnikában a számítógépeknek azt az alapprogramját, mely közvetlenül kezeli a hardvert, és egy egységes környezetet biztosít a számítógépen futtatandó alkalmazásoknak (példáulszövegszerkesztők, játékok stb.). Wikipedia

A fenti megfogalmazás bár még mindig igaz, egyre kevésbé lényeges. Emlékszem még a Windows XP megjelenése idején rebesgették, hogy a következő Windowsban majd eltűnnek a fájlok, a felhasználó semmit nem fog látni a rendszerből, csak zenéket, képeket. Akkor még csak egy vízióként tekintettem rá, most azonban mondhatjuk, hogy elérkeztünk ide, bár inkább az Apple és az Android jóvoltából.

A már említett Apple konferencián amellett, hogy az Apple végre megjelentetett olyan funkciókat is amelyek már ezer éve megvannak minden más rendszerben (értesítések az iPhone-on, teljes képernyős alkalmazások, iCloud) bemutatta a Lion elnevezésű új asztali gépekre szánt rendszerét. A rendezvényen elhangzottak szerint ez az utolsó hagyományos Mac, ezentúl már inkább fog hasonlítani az OS X az iOS-re, mint önmagára. Szolgáltatások a felhőben, alkalmazások az AppStore-ból, minden más a felhasználói élményé.

Bár nincs iPhone-om, és egyelőre idegenkedek az Apple lebutított világától, el kell ismernem, hogy nagyon jól csinálta amit csinált. Pont azzal, hogy gyakorlatilag mindent elrejtett a felhasználók elől, és leginkább csak a felhasználói élményre koncentrált, óriási felhasználói tábort talált. (Az is hihetetlen, hogy az Apple a tőzsdén már többet ér, mint a Microsoft és az Intel együtt.) A legtöbb felhasználót ugyanis egyáltalán nem érdekli, hogy mi hogy működik, csak működjön. Azzal pedig, hogy két bevált operációs rendszert ötvöz (remélhetőleg a lehető legjobban) méginkább helyzetelőnybe kerülhet. Lehet, hogy a jövőben a legtöbben Mac-et fognak használni, mert egyszerű és szép, és nagyon könnyen kezelhető.

image

Persze nem elhanyagolható tényező még a Microsoft, aki szintén próbálkozik, most épp a Windows 8-cal. Bár az új felület nem rossz, nehéz eldönteni, hogy kit akar megvenni vele az MS. Ugyanis a hagyományos Windows fanatikusoknak nem hiszem, hogy tetszeni fog a buta Start felület (amit persze még ki lehet kapcsolni), többet pedig nem igen hozott az előző két verzió óta. Ki fog Windowst használni mondjuk 2015-ben? Lehet, hogy csak vállalatoknak, fejlesztőknek, jómunkásembereknek fog majd kelleni, az átlagembernek igazából a gép csak netezésre, zenehallgatásra, filmezésre, játékra, és képkezelésre kell, erre pedig kiválóan alkalmas a Mac. (leszámítva az árát)

És ott van még a Google. A tabletekre szánt Androidról és a netbookokra Chromebookokra szánt Chrome OS-ről szintén szót kell ejteni. Az világos, hogy az Android egyértelműen megállja a helyét az iOS-szel szemben, hiányossága csak abban van, hogy egyrészt vegyes a verziók elterjedtsége, másrészt az eszközök sokfélesége miatt a felhasználói élmény. A Chrome OS számomra még mindig nagy kérdőjel, mert jónak jó, de mégiscsak egy böngésző, és igazából egy tablethez odacsapott billentyűzettel fölöslegessé válik, kíváncsi vagyok meddig fog élni a platform. Egy további probléma a Google-el, hogy kismillió szolgáltatása van, melyeket nehéz átlátni, és nehézkes hozzáférni, bár mostanában kezd letisztulni a felső menü szolgáltatásaiban.

image

Tehát a legnagyobb kérdés még mindig a Windows sorsa. Mert szeretjük, mert eddig csak ez volt. Én még mindig szeretem, de ha csak szórakozásra kell valakinek egy eszköz, nem ezt fogja választani, hanem valami csillivillit. A jövőben, ahol mindenkinek lesz egy számítógépe, egy okostelefonja, egy tablete és még ki tudja milyen, fontos lesz, hogy a fenti rendszerek minden eszközön hasonlóan viselkedjenek és ugyanazokat a fájlokat, szolgáltatásokat érjék majd el.

Milyen lesz a jövő operációs rendszere? Válaszokat nagy szeretettel várok! :)



Kapcsolódó cikkek:

  • Sokan még a Google Chrome böngészőjét sem ismerik, nem hogy tudnák, hogy mi is az a Chrome OS. Ezért úgy gondoltam megpróbálom kicsit összefoglalni a már kiszivárgott információkat, és egy világos ...

  • Nem telik el úgy hét, hogy ne jelenne meg valami olyasmi, ami végigsöpör a Facebook-társadalmon. Most a már régóta létező profil kitűzőket fedezték fel újra a magyarok március 15.-e alkalmából. ...

  • Közeleg a Windows 8 első publikus bétájának időpontja, csak még senki nem tudja mikor fog megjelenni. Mindenesetre a múlt héten végre hivatalosan is bemutatták a Windows következő verzióját. A Wi ...

Hozzászólások (1)

Dávid Kispál

június 9th, 2011 08:41    


Bár nem éppen operációs rendszer megközelítésű, de a jövőt jól bemutatja: http://indavideo.hu/video/Egy_atlagos_nap_a_jovoben
Egy valami azonban ezen is jól látszik, az embereket nem érdekli, hogy működnek a dolgok, csak menjen és látványos legyen, az pedig megvan!

Várjuk a hozzászólásod!

A hozzászóláshoz kérjük, add meg az adataid, vagy használd a Facebook loginodat!

Connect with Facebook

Név *

E-mail *

Website