Élesedik a böngészőháború a mobilokon is

Várható volt, hogy ahogyan az okostelefonok egyre fürgébbek lesznek, egyre több cég vág majd bele alkalmazásaik mobil verziójának elkészítéséhez. Most a böngészőkön a sor.

Sokáig a mobil böngésző piacot az Opera Mini uralta közel 90 millió felhasználóval szerte a világon. Nincs ez most sem másként, egyelőre. Tudjuk, hogy az iPhone a Safari, az Android Chrome, a Windows Phone 7 pedig Internet Explorer mobil verzióit használja.

image

Most azonban a Mozilla is bejelentette, hamarosan elkészül asztali számítógépekre szánt új böngészője, a Firefox 4, és ezzel egy időben heteken belül napvilágot lát majd az Androidos verzió is.

 

A piacon egy másik fordulat, hogy hamarosan érkezik az asztalunkra az Internet Explorer 9, már az RC verzió meg is jelent. És talán nem meglepő, hogy az IE9 is hamarosan elérhető lesz a Windows Phone 7-re, mely többek között HTML5 támogatást, a megjelenítés hardveres gyorsítását, valamint több biztonsági funkciót, köztük a felhasználók online aktivitását a hirdetők elől elrejtő "no track" képességet, illetve a SmartScreen szűrőt is tartalmazni fogja.

 

Íme 2 lista a mobilokra elérhető böngészőkről:

És akkor a tabletekről ne is beszéljünk. Továbbra sem lesz könnyű dolga a webfejlesztő varázslóknak…

Tovább:



Kapcsolódó cikkek:

  • Az informatika és az internet behálózza mindennapjainkat. Egyre több, és egyre okosabb eszközöket használunk napi tevékenységeinkhez. De vajon hogy fog kinézni a jövő otthona? Legyen itt 3 videó a ...

  • 2012. Február 29-én, azaz ma bejelentették a Windows 8 felhasználói előzetesét. Az operációs rendszer új verzióját a barcelonai Mobile World Congress rendezvényen láthatta először a nagyközönség. ...

  • Le a kalappal a Sanoma Budapest Zrt előtt, ahogy azt egy korábbi postban is írtam a magyar médiacégek közül ők ismerték fel talán legelőször és legjobban, hogy szükség van a média terjesztésére mo ...

Hozzászólások

Még nem érkezett hozzászólás. Légy Te az első!

Várjuk a hozzászólásod!

A hozzászóláshoz kérjük, add meg az adataid, vagy használd a Facebook loginodat!

Connect with Facebook

Név *

E-mail *

Website